Születésnapom volt a minap. Nincs problémám az éveim számával (már), a családom kedvesen felköszöntött. Jó volt érezni a szeretetüket, együtt lenni, ünnepelni. Szeretem az ünnepeket.
De mit is ünneplünk ilyenkor? Hogy sikerült egy évvel tovább élnem? Érdem-e a korosodás?
Egy ausztrál bennszülött törzs tagjairól olvastam, hogy nem is értették ezt az egészet, amikor elmesélték nekik a születésnapozást.
„Mi akkor ünneplünk, ha valami rendkívüli történik. Az öregedésben nincs semmi különös. Nem kell hozzá erőfeszítés. Megy az magától is!”
Szülinap helyett fejlődésnap
Ők az egyén fejlődését tartják ünneplésre méltónak. Nem tudni előre, az mikor következik be. Az illető maga szól, hogy elért egy újabb lépcsőfokot. Akkor illően és boldogan megünneplik.
„Azt, ha valaki fejlődik, ha jobb lesz. ...Akkor ünneplünk, ha valaki érettebb, bölcsebb emberré lesz, mint amilyen az előző esztendőben volt. És mindenki maga jelzi a többieknek, ha eljött az ünnepség ideje.”
Mennyivel több értelme van. És mennyivel nehezebb! Mikor lettem jobb, érettebb, bölcsebb?
Van-e ilyen fejlett önértékelésem, hogy ezt megítéljem? És ha szólok, hogy előre léptem, megünneplitek-e, kedves törzsem?
Hihetetlenül nehéznek tűnik, de belém vésődtek ezek a gondolatok, és nem látom más utat, minthogy eljussak idáig. Vajon hány születésnap kell még hozzá...?
(Addig is megtartjuk a tortás-gyertyás ünnepet, hogy összejöjjünk, együnk, igyunk, jól érezzük magunkat.)
A fenti idézet Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak című könyvéből való. Szívből ajánlom, hogy olvassátok el!
