A L’Express, francia hetilap az 50-eseknekszenteli legfrissebb különszámát. Ők már abban a „bizonyos kor”-ban (certain âge) vannak. És nem érzik szeretve magukat.
Egy megkérdezett történész szerint Franciaországban történelmileg nem szeretik az idősebbeket. Már a múlt század elejétől mindig baj van velük: túl sokan vannak, kevés utódot nemzettek és sokba kerülnek. Nem szívmelengető ezzel a társadalmi bűntudattal élni. Ezt még tetézi a gazdasági válság okozta munkanélküliség réme, azzal együtt, hogy kevesen érzik a megbecsülést, tapasztalataik elismerését a munkahelyükön.
Nem csoda, ha minden harmadik 50 éven felüli franciának van valamilyen depressziós tünete: pesszimizmus, letargia, öngyilkossági gondolatok, bűntudat, alvásproblémák. Valóságos boomot hoztak a pszichoterápiákban az elmúlt évek. Nem könnyű felszabadult francia 50-esnek lenni!
A lap azért bemutat néhány sikeres újrakezdőt (kereskedelmi igazgatóból lett séf, marketingesből művészeti iskola alapító, köztisztviselőből tájképfestő, vagy fűtésszerelőből testnevelő tanár), akik bemutatják, hogyan kell idősödni anélkül, hogy megöregednének. Soha nem lankadó tanulással, fiatalkori álmok megvalósításával, fizikai és szakmai aktivitással, új kihívások keresésével (pl. civil szolgálat vállalása),
Ám hiányoltam a gyári munkásokat, akik új életet kezdtek valamilyen másik szakmában, kiteljesedtek a művészetekben vagy az önkénteskedésben. Ezek valódi lehetőségek az 50-en túliak számára, de Franciaországban is inkább a középosztálybeli értelmiségieknek. A futószalag mellől, évtizedeken át végzett váltott műszakok vagy megerőltető munka után kevesen gondolnak új életre. A legtöbben a nyugdíjas létbe menekülnek. Ami nem is nehéz, hiszen Franciaországban a legalacsonyabb nyugdíjkorhatár (60 év) az EU-ban.
Kutatások azt mutatják, hogy az 50 éven felüliek nagy része még a nyugdíj közelében is akar tanulni, fejlődni. Pedig elég pesszimistán ítélik meg a helyzetüket: 91 százalékuk öregnek gondolja magát ahhoz, hogy felső vezetővé váljon. Erősen alulértékelik tudásukat, és háromnegyedük simán elfogadja, hogy ezért kevesebbet is keressen. Pedig érdekes, hogy míg a „bizonyos korban” levők majdnem fele magát már 45 éves kortól szeniornak tartja, a vállalati HR-esek 38 százaléka csak 55 évesnél idősebbeket sorolja ide.
Míg az idősebb dolgozók gyakran érzik úgy, hogy szinte kitúrják őket az állásukból, a kormány törvényben próbálja megtartani a szeniorokat, ugyanakkor munkahelyet is teremteni a fiataloknak. A tutor-rendszertől sokat remélnek: a tapasztaltabbak átadják szakmai tudásukat, a fiatalok a mai kor ismereteire (pl. számítástechnika) tanítják az idősebbeket. S ők akarnak is tanulni! A megkérdezett 50-65 évesek fele kifejezetten szeretne szalmailag továbbfejlődni. A rendszer most alakul, kíváncsi vagyok (meg a franciák is), sikeres lesz-e. Ugyanis kell hozzá elegendő munkahely is.
Ezzel együtt és mindezek ellenére egy 2012-es kutatás azt mutatja, hogy öt francia szeniorból három elégedett az sorsával és aktívan kutatja az élet boldogító pillanatait.
