Ráérős tempóban haladok a hegyoldalban, tőkétől tőkéig. Letöröm a hónaljhajtásokat, megkurtítom a drót fölött túl hosszan ágaskodó vesszőcsúcsokat. Reggel van, a nap még nem süt túl erősen a déli lejtőn. (Azért a naptej, a kendő, a napszemüveg nem marad el!)
Gondolatban valahol máshol járok, aztán amott, de a képek nem cikáznak a fejemben, hanem kellemes folyamban hömpölyögnek végig az elmémben.
Ritkán adatik meg mostanában ez a nyugodt morfondírozás. Általában sietek, pörgök, darálom a tennivalókat. Gyorsan végigszaladok egy problémán - rendben, döntök, jöhet a következő. Kérdések, válaszok, magyarázatok dübörögnek végig a napon. Az elalvás előtti lecsendesedés sem sikerül, mert rögtön álomba zuhanok, amint vízszintesbe értem.
Itt a hegyen a frisszölden bókoló szőlővesszők között csend és nyugalom van. Csak a rengeteg madár vidám éneke és a levelek susogása szolgál némi aláfestéssel. (Még nem érkeztek meg a szomszédok a kapálógéppel.) Teljesen megszűnik minden más: az idő, a család, a távoli budapesti munka. Még azt sem fogom fel, milyen jó nekem.
Aztán egyszerre éles kiáltás zökkent ki. Anya! Gyere! Akkor jövök rá, hogy már egy ideje nem is gondoltam semmire. Csak tépkedtem a hajtásokat gépiesen, és beleolvadtam az áramlatba. Nem akartam, nem vágytam, nem gondoltam semmit. Beszippantott a puha üresség, átjárt az illatos, zöld nyugalom.
Nem volt tudatos ellazulás, mint a meditációs gyakorlatokban, amikor a testet és a szellemet tudatosan lazítjuk el, hogy belsőnkre összpontosítva egy más tudatállapotba vezessük magunkat. De a lelki béke és nyugalom, amely a fő célja a meditációnak, maradéktalanul megvalósult.
Nem véletlenül ajánlják a meditációt (mostantól a szőlőkacsozást is!) mindenkinek, aki szeretne sokáig, testi és szellemi frissességben élni: a lelassulás, a megnyugvás és a magunkba révedés után megsokszorozott energiákkal, frissességgel, fokozott koncentrációval és életörömmel mehetünk tovább az úton.
